Megjelent
Könyvbemutató
Támogató kampány
Isten hozta nálam!
Érdeklődése megtisztel, de egyben arra késztet, hogy magamról adjak néminemű tájékoztatást, amit nem szívesen teszek.
Nem én vagyok Önnek az érdekes, hanem (legalábbis reményeim szerint) a munkáim, amelyek közül az első nemrégiben napvilágot látott.
Első kötetnek pont megfelelő: vékony, kecses, könnyen olvasható, elfér egy kisebb táskában is, vagy akár egy autó kesztyűtartójában.
Köszönöm hát a figyelmét és jó olvasást kívánok!
A könyvnek ez a címe: Elveszett Ország. Verses-novellás kötet.
Egy könyv mindazoknak, akik a lelküket is az életük részének tekintik. Kérem olvassák el a könyvet, hogy azután megszeretve,
vagy akár elutasítva azt véleményt tudjanak formálni róla.
Könyvbemutató
Most elárulom Önöknek, hogyan lesz egy autószalonból irodalmi szalon egy decemberi hétköznap kora délután.
Megjelent az első könyvem, az Elveszett Ország című verses-novellás kötet, és jelentős támogatónk, a Duna Autó Zrt.
(az Autóváros) elvállalta a könyvbemutató megszervezését és lebonyolítását Fiat - Alfa Romeo autószalonjában.
A bemutató Réz András kimondott gondolataival vette kezdetét. András, mint mindig, sokrétű és szórakoztatóan
szellemes volt, jól érthetővé tette a "Legyen egy könyv a kesztyűtartóban!" kampány fontosságát és szépségét.
Ugyanilyen értő megjegyzésekkel hívta fel a figyelmet a bemutatott könyv néhány versére.
Ezt követően Julius és két
táncosnő mutattak be zenére-versre koreografált kitűnő speechdance előadást.
Aki eljött a könyvbemutatóra remekül érezte
magát. Aki nem tudott eljönni, pótolhatja majd egy elkövetkezendő író-olvasó találkozón.
Legyen egy könyv a kesztyűtartóban!
A "Legyen egy könyv a kesztyűtartóban!" kampány 2009 december elején az MTV1 és MTV2 sugárzásában közzétett társadalmi célú hirdetéssel vette kezdetét, ezt követte a reklámfilmnek a művészmozik országos hálózatában történő vetítése. Előkészületben van további TV-csatornák, napilapok és folyóiratok által közzétett reklám megjelenés a következő hónapok során.
